fbpx

A szórakoztatás az, amitől az eseményed olyan különleges élménnyé válik, amire évekig emlékezni fogsz

Csikós Balázs vagyok, Esküvői-, és Rendezvény DJ
Dj Csiki - Esküvői és Rendezvény DJ (portfólió)

2006-ban kezdtem el a zenéléssel, mint szakmával komolyabban foglalkozni. Kezdetben Szobon a helyi szórakozóhelyeken voltam többek közt rezidens. Ahogy az ismerőseim körében egyre jobban jobban elterjedt a nevem és a hírem, valamint kiismertem a szakma fortélyait, úgy sorra jöttek a felkérések céges rendezvényekre és esküvőkre is. Mint esküvői DJ, megtaláltam azt, amire igazán vágytam, azt csinálom, amit szeretek, és azt úgy csinálhatom, hogy közben sok-sok embert szórakoztatok, változatos helyszíneken, az ifjú pár nagy napján, ezzel egy életre szóló élményt nyújtva nekik és a násznépnek egyaránt.

Esküvői DJ-ként, és a céges rendezvényeken is mindig szem előtt tartom azt, hogy a közönségem, a bulizni vágyók a lehető legjobban érezzék magukat a bulijaimon, ezért mindig igyekszem megtalálni azokat a dalokat és stílusokat, amire a násznép és az adott közönség igazán vevő. A party-n felmerülő zenei kéréseket is minden esetben teljesítem. Egy jó esküvői Dj-nek nem feladata a mikrofon használata, ezért a mikrofont csak nagyon-nagyon indokolt esetben használom, nem tisztem beszéddel megszakítani a bulit, azt inkább ráhagyom a vőfélyre vagy a ceremóniamesterre.

Minden esküvő más, így minden násznép is más. Egy jó esküvői DJ mindig fel tudja mérni a korosztályból és a násznép összetételéből, hogy milyen zenékkel tudja az adott esküvőit felejthetetlenné tenni. Több statisztika igazolja, és ha Te is belegondolsz, az esküvőkön, amiken Te voltál, a legjobban a bulira emlékszel, így a legnagyobb felelőssége az esküvői DJ-nek van. Persze fontos a helyszín, az ételek, a dekoráció is, ezek nélkül nem igazi egy esküvő, de mégis a buli maradt meg a legjobban Benned, igaz?

Épp ezért ne bízd másra, csak profi esküvői DJ-re a Te esküvődet! Több, mint 10 éves tapasztalattal, számos sikeres és emlékezetes esküvői party-n vagyok túl, a hirtelen kialakult helyzeteket is minden esetben tudom kezelni. Emellett saját, professzionális hang-, és fénytechnikával rendelkezem, ami minden igénynek megfelel 50-300 fős eseményig, akár szabadtéren is. Esküvői DJ-ként fontosnak tartom azt is, hogy az esküvőd adott programjához igazítsam a hangulatot, ehhez szükséges a fények vezérlése is. Az esküvői programok mindegyikéhez van előre programozott fénybeállításom, így az esküvőd minden pillanatában megfelelő lesz az atmoszféra is. Ezzel teszem igazán felejthetetlenné az esküvődet, ezt ma az országban csak tőlem kapod meg. Ne habozz, kérj ajánlatot még ma!

Íme néhány hangulatkép

A képek valamennyire visszaadják a bulijaim hangulatát

Pin It on Pinterest