Bemutatom Ágostházy Botond esküvői fotóst. Pontos, megbízható, és gyönyörűek a képei!
Ágostházy Botonddal még 2018-ban találkoztam először egy esküvőn. Egy jó megjelenésű, profi esküvői fotóst láttam benne. Ez a későbbiekben be is igazolódott, jó volt vele együtt dolgozni. Igyekszik mindenkinek a kedvében járni, a felszerelése is teljesen profi. Ugyanezt a szenvedélyt viszi át az utómunkába is, aminek meg is lesz az eredménye.
Esküvői fotósként
Tényleg szóról szóra igaz a bemutatkozása, amit a honlapján olvashattok róla. Régóta űzi ezt a szakmát, 15+ éve foglalkozik a fotózással. Ez rutin nagy segítség neki és a többi szolgáltatónak egyaránt. Ha őt választjátok, akkor minden pillanat meg lesz örökítve a Nagy Napon. Még akkor is, ha épp a helyszínen nem túl jók a fényviszonyok. Ekkor számít igazán a profi felszerelés. Na meg persze az is, hogy ezt tudja használni.
Végig figyeli a „terepet”. Az ifjú párt, a násznépet, a szolgáltatókat, a történéseket. Egyszóval mindent, amit csak lehet.
Azóta többször alakult úgy, hogy együtt dolgozhattunk. Remélem, hogy ez a jövőben is így marad és sok párnak tudunk még igazán felejthetetlen esküvőt varázsolni.
Botond saját szavai
Így jellemzi magát Ágostházy Botond:
„A fotózás nem csak a hivatásom, hanem a szenvedélyem is! Nagy figyelmet fordítok az emberi részre, a pontosságra, megbízhatóságra, a kommunikációra és a megjelenésre! Képeim és cikkeim mesélnek munkámról!
2010-ben a fő témám az „ember” és ez által a portré lett. Itt vette át a film helyét a digitális technológia. Ekkor kezdtem el munkaszerűen vállalni fotózásokat. A kezdeti sikeres munkák után egyre több felkérés érkezett ajánlások alapján, esküvő, portré és családfotózás területén. 2012-ben bizonyítványt szereztem esküvő és rendezvény fotós szakirányú iskolában. Évről évre alakult ki rutinom munkáim által, mostanra több mint félszáz esküvőt volt szerencsém képekbe önteni. Családi és portré fotózások területén is hasonlóan alakult a karrierem. Kisgyerekeket különösen szeretek fotózni, a velük való közös játék közben kapom el a spontán pillanatokat.„
Keressétek fel!
Bízom benne, hogy tetszenek az itt látott képei. Ha igen, akkor látogassatok el az esküvői fotós honlapjára, ahol a többi kép mellett fel tudjátok venni vele a kapcsolatot.
Amit itt láttok róla, az még egyértelműen csak a felszín. Telefonon, vagy a személyes találkozón a rutinjából adódóan is rengeteg hasznos ötlete lesz a számotokra, hiszen megélt már ezt-azt.
Természetesen az itt megjelent képek mindegyike Ágostházy Botond tulajdona, forrás: http://www.agosthazypillanatok.hu/