fbpx

Esküvő a Szepi Fogadóban

Esküvő a Szepi Fogadóban

Sokat hallottam már a Szepi Fogadóról, mint esküvői helyszínről. Több ismerősöm is volt már itt esküvőn vagy céges rendezvényen. Sőt, szolgáltatókkal is beszéltem, akik előttem jártak már itt. Meglehetősen felkészülten érkeztem, nem is csalódtam.

A bejegyzésben nem tudok mindenre részletesen kitérni, hiszen szolgáltatóként a helyszíneket csak részben ismerem meg. A fontosabb szempontokat az Esküvői Helyszín Kisokosomban foglatam össze. Amit viszont megtudok és tapasztalok is, azt igyekszem megosztani. Nincs ez másképp  itt sem, íme a Szepi Fogadó, mint esküvői helyszín.

Minden adott

Azt már a neten is láttam, hogy népszerű a helyszín. Sok esküvőt és más eseményt is szerveznek ide. Gondoltam már az elején, hogy ez nem véletlen. Van parkoló, szállás, a terem kényelmesen pakolható és bőséges a helykínálat is. Konnektor cunami van azon a a részen, ahol az esküvői DJ / zenekar szokott lenni, így a kábelezés is könnyen megoldható.

Az első parkolóban van egy impozáns szökőkút is. Ez a kút a gyerekek nagy kedvence tud lenni. Mellesleg a fotókon is jól mutat, pazar képeket lehet előtte lőni. Ehhez azért hozzátartozik az is, hogy persze a parkolóban állnak autók, nem egyszerű úgy helyezkedni, hogy a képeken ne legyen zavaró. De természetesen megoldható, csak kreativitás kell hozzá.

A terem

Íme maga a terem, ahol a vacsora és a buli volt. Ez nyilvánvalóan egy amatőr fotó, de azért a lényeg látható rajta. Éppen egy ~90 fős esküvőnek volt megterítve.

Szepi Fogadó esküvő

Mint a képen is látható, van hely mindenre. Az asztalok is elég nagyok ahhoz, hogy a több fogásos esküvői vacsorának is legyen elegendő hely. Ha már az asztaloknál tartunk, akkor meg kell említenem a terítést is. Minden fogáshoz külön tányér, külön evőeszköz volt terítve, még így is kényelmesen el lehetett férni az asztaloknál. Bár a szakmámból adódóan, nem ültem sokat az asztalnál.

Jó az elrendezése is, hiszen a DJ szinte szemben van a főasztallal, így mindig rálát a történésekre. Egy sarokban van a kis emelvény, ami az esküvői DJ / zenekar számára van kihagyva. Ez a sarok ettől függetlenül nincs annyira a sarokban, vagy elfordítva, hogy a rálátást zavarná. Ezzel is minden rendben van.

Légkondi

A megfelelő hőmérséklet, így a légkondicionálás is fontos szempont lehet az esküvői helyszín kiválasztásánál. Van olyan, ahol erre nincs semmilyen megoldás, azt messziről el kell kerülni. A Szepi Fogadóban a légkondival is minden rendben volt, működött is egész este, tette a dolgát. A vacsora alatt is kellemes volt a hőmérséklet, de a buli alatt is megbírkózott a fergeteges hangulattal.

Extrák

Manapság már szinte extrának hangzik az, hogy:

  • lehetőség van ködgépet használni
  • nincs hangerő korlát
  • nincs időkorlát sem

Azt is teljes mértékben meg tudom érteni, hogy nem minden esküvői helyszínnek olyanok az adottságai, hogy ezek a tényezők adottak. A Szepi Fogadónál viszont igen. A megfelelő esküvői helyszín kiválasztásánál ezek is fontos szempontok lehetnek.

Keressétek fel bátran a Szepi Fogadót, nézzétek meg magatok is. Csalódni nem fogtok, ebben biztos vagyok. Eléggé be vannak táblázva, ezért nem árt nem minél előbb felvenni velük a kapcsolatot.

 

Szepi Fogadó képgaléria

Pin It on Pinterest