Esküvői helyszín kisokos

Tegyük fel, hogy megtaláljátok a neten (vagy túrázás során, családi évfordulón stb.) a számotokra tökéletesnek tűnő esküvő helyszínt. Beleszerettek, megeszitek a próbavacsorát, megbeszélitek a részleteket, lefoglalózzátok, majd utána jönnek elő a problémák. Ezt a bejegyzést azért írom, hogy próbáljak más szemszögből is segítséget nyújtani Nektek a megfelelő esküvői helyszín kiválasztásában.

Ha Ti már megtaláltátok ezt, akkor is hasznos lehet ez a bejegyzés számotokra, mivel az alábbi témakörökben még kérdezhettek a helyszíntől, és időben fel tudtok készülni közösen a megoldásokra. Ha pedig már tisztáztátok is az alábbiakat, akkor pedig megnyugtató lesz olvasni.

Nem minden Esküvői helyszín, amit annak hirdetnek

Sajnos egyre többször tapasztalom azt, hogy olyan helyszínre szerveznek a párok esküvőt, ami teljesen alkalmatlan annak ellenére, hogy heti 1-2 esküvőt tartanak ott. Ez nyilván az üzemeltetőnek “köszönhető”, hiszen számára jó pénz van egy esküvőn. Azt hozzátenném, hogy azért, mert a helyszínen fizikailag épp elfér a tervezett násznép, még egyáltalán nem biztos az, hogy az esküvőn ténylegesen mindenki kényelmesen fog tudni ünnepelni az Ifjú Párral. Ezt be kell látni, hogy nem minden esküvői helyszín felel meg esküvőre.

Gyakorlati tapasztatok DJ szemszögből

Elsőre furának tűnhet, hogy egy DJ miért akar Nekem esküvői helyszínt ajánlani, vagy nem-ajánlani? Hát azért, mert egy jó esküvői DJ rengeteg helyszínen megfordul a pályafutása alatt, és rengeteg szituációt átél a parkolástól a bepakoláson át a zárásig.

Gyakori manapság az olyan esküvői helyszín kiválasztása, ami valamilyen szempontból különleges. Értem ezalatt azt, hogy nem egy rendezvényterem, nem egy hotel hall része, nem egy modern étterem, hanem valami természetközeli, valami meghitt, valami különleges, valami új. Alapvetően jól is lenne ez így. Azt viszont fontos számításba vennetek, hogy ezek az “átlagos” helyszínek számos előnnyel rendelkeznek a különleges, erdő közeli esküvői helyszínekkel szemben, melyek nagy része a Ti kényelmeteket szolgálják, jó dekorációval pedig csodákat lehet művelni. Természetesen ez az egyéni preferenciátok, nem szeretném befolyásolni az elképzeléseteket, döntéseteket. Mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya egyaránt.

Hotel, nagy étterem, rendezvényterem

Itt gyakorlatilag minden infrastruktúra adott lesz vélhetően, hiszen az ilyen jellegű helyeket így tervezték a legelejétől. Nagy az esély rá, hogy a szükséges infrastruktúra itt rendelkezésre áll. Ezek a teljesség igénye nélkül: parkolók, megfelelő számú WC és mosdó, jó áramellátás, megfelelő személyzet. Ezen kívül még számos tényező közrejátszhat, de egy jó alap azért már így is adott.

Természetesen ilyen helyeken is láttunk már csodákat, és itt sajnos a csodákat negatív értelemben használom. Van olyan hotel, ahol azt mondják, hogy a “DJ/zenekar mindig itt szokott lenni, a konnektor 20 méterre van, hosszabbítónk nincs”. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ez a helyszín sosem volt semmi ilyenre felkészülve, de még csak a szándék sincs meg arra, hogy valamit tegyenek azért, hogy az esküvőhöz az egyik legfontosabb szolgáltatónak legyen árama.

Áram nélkül pedig nem igazán lehet bulit csinálni, bármennyire is szeretném. A tánctér mellesleg a hotel, dekorálhatatlan hall részében volt, így gyakorlatilag semmi hangulata nem volt. Ez nem azt jelenti, hogy ettől függetlenül nem volt jó a buli, hisz ott pont reggel 5 óráig tartott, és végig volt mozgás a tánctéren, csak azt éreztem, hogy ebből talán egy kicsit jobbat is ki lehetett volna hozni.

Szomszédok

Fontos megemlíteni még azt, hogy az épített környezet velejárója a szomszédok is. Több olyan hotelben és étteremben zenéltem, ahol vannak közvetlen szomszédok, emiatt a hangerővel óvatosan kell bánni. Nem jellemző rám az, hogy ha esküvő van, akkor mindent a maximumra tolok fel, és valódi koncerthangulat lesz a teremben. Egy esküvőn nem a hangerő a fontos. Ahol közvetlen szomszédok vannak, ott határozottan halknak kell lennie a zenének.

Ha van beépített hangtechnika…

Egy esetben csak azt és kizárólag azt használhattam, ami beépített volt. Semmi más hangosítást nem építhettem ki, pedig egy mikrofonos hangosítás jól jött volna a fedett teraszra, nem engedték. Ezt valahol meg is értem, viszont amikor történés volt, akkor a ceremóniamesternek torokból kellett megoldania a konferálást. Ez neki sem és a hangulatnak sem tett jót. Arról nem is beszélve, hogy a beépített hangtechnika rosszabb minőségű hangot tudott csak produkálni a sajátomhoz képest, ezzel nem tudtam mit kezdeni. Igyekeztem kihozni a helyzetből a maximumot. Abba ne is menjünk bele, hogy ha a természetes elhasználódás miatt épp egy esküvőn adja meg magát az egyik hangfaluk, akkor azért ki a felelős, illetve mi a helyzet a buli hátralevő részével?

Erdő közeli esküvői helyszín

Itt a természetközeliség, a fa alapú épületek, és a csodás környezet a vonzó. Ez jól is van így, ez nekem is vonzó tud lenni. Viszont azt tudnotok kell, hogy kevés az olyan természetközeli esküvői helyszín, ami valóban annak is lett tervezve, a legtöbbje inkább olyan, ami a pénzt látja az esküvőkben, így hát elkezdtek ott is tartani esküvőket. Ezzel már van némi probléma.

infrastruktúra

Elég triviális, de volt olyan helyszín, ahol a 90 fős násznépre jutott 1, azaz egy darab angol WC összesen. Ott kellett elintéznie az ügyes-bajos dolgait a nőknek, férfiaknak, gyerekeknek, mindenkinek. Ez nem azért volt, mert valami katasztrófa miatt az összes többi elromlott, hanem mert ennyi volt építve eredetileg és kész. Ez lehet, hogy a párnak a helyszín bejárásakor nem is tűnt fel, az üzemeltető pedig nyilván nem fogja ezt kihangsúlyozni, hiszen ez egy elég nagy hátrány.

Szerencsém volt olyan helyszínhez is, ahol a polgári szertartást a helyszín egy közeli tóhoz “erőltette”, az eredeti terv ugyanis nem ez volt. Ez a tó ~90 méterre volt a vacsora helyszínétől, melyhez úgy kaptam hosszabbítót, hogy odaadjuk, de az úton (megy a tó mellett egy erdei út) a sajátommal kell átvinni az áramot, mert azzal kell és kész. Természetesen mindig készülök pluszban 40-50 méter hosszabbítóval, pont az ilyen esetekre. Megoldottam, megvolt a hangosítás, minden rendben ment, ott nem csináltam belőle ügyet. Ajánlani viszont innentől nem ajánlanám, elvből sem.

Legyen elég hely

Gyakori probléma az is, hogy nincs elég hely fizikailag az esküvői helyszínen. Az üzemeltető vállalkozói fejjel nyilván úgy gondolkodik, hogy minél több embert tud leültetni, annál több lesz a fogyasztása. Ezt így még meg is lehet érteni. Ez csupán azért tud probléma lenni, mert a hely nem csak az ülő vendégeknek kell, hanem többek közt a DJ-nek vagy zenekarnak, meg a tánctérnek is. Arról nem is beszélve, hogy a nagy létszámú esküvőknél jómagam úgy készülök, hogy egy plusz hangfalat elhelyezek a terem másik részében azért, hogy a vacsora alatti beszédeket, valamint a halk aláfestő zenét egyenletesen lehessen hallani a teremből mindenhonnan. Ez azért fontos, mert ha ~100 ember egyszerre eszik, és azt az alapzajt kellene a ceremóniamesternek túlkiabálnia, akkor bizony a DJ pultnál lévő hangtechnikának üvöltenie kellene, ami lássuk be, nem elegáns. Ezért a plusz hangfal. Azaz ezért lenne, ott is van nálam, de a kocsiban kell hagynom, mert a személyzet úgy rendezi be a termet, hogy egy pénzérmét alig lehet leejteni, így ez a hangfal sem fér el.

Javaslat

Javaslat: mérjétek fel a násznép létszámát, és 30-50%-kal több ülőhelyet is elbíró helyszínt keressetek. Ez kényelmesebb lesz a hangfal, a közlekedés, és a tánctér szempontjából, viszont nem lesz túlzóan nagy, hogy “üresnek tűnjön”. Tudom, hogy ez nem feltétlenül egy egyszerű feladat, viszont érdemes rá odafigyelnetek.

Legyen áram

Bárhogyan is tervezitek az esküvőtöket, áram, azon belül is megfelelő áramellátásra szükség lesz. Voltam olyan esküvői helyszínen, ahol 1 fázis jutott a teljes épületre. Ha ez Neked épp nem mond semmit, akkor így fogalmaznék: amikor a vacsorához sütik ki frituban a rántottakat, akkor imádkozni kell, hogy ne menjen el az áram mindenhol. Az aláfestő zenénél, a konyhában, a WC-ben, mindenhol. Ez azért a 21. században elég ciki.

Az áram nem vicc

Az áram az egyik legfontosabb eleme az egész esküvőnek. Sok helyszín van úgy az árammal, hogy vagy narancssárga hosszabbítót kapok, ami minden, csak nem biztonságos. Van olyan, ahol azt mondják, hogy a “DJ/zenekar mindig itt szokott lenni, a konnektor 20 méterre van, hosszabbítónk nincs”. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ez a helyszín sosem volt semmi ilyenre felkészülve, de még csak a szándék sincs meg arra, hogy valamit tegyenek azért, hogy az esküvőhöz az egyik legfontosabb szolgáltatónak legyen árama. Teljesen abszurd.

Még egy fontos dolog

Ha a helyszínen lesz a satáj és/vagy a násznép részére is a szállás, akkor érdemes azt is fontolóra venni, hogy meddig kell a szállást elhagynotok. Apróságnak tűnhet, de hidd el, hogy fontosabb ez a szempont, mint hinnétek.

A szállásokat általában reggel 10 óráig el kell hagyni. Ez a szállodákban egy jól bevált szokás, nyilván így lehet időben kitakarítani a szobákat a következő vendégeknek. Viszont azért elég sokszor találkozok olyannal is, hogy ha esküvőd van a helyszínen, akkor ráérsz mondjuk délután 1-ig elhagyni a szállást. Ez a pár óra többlet aranyat érhet Neked.

Nyilván, nem az esküvőd vasárnap hajnalán fogod életed legjobbját aludni, A reggel 10 óra akkor is korai lehet. Alapesetben 4:00-ig, vagy 4:30-ig szólhat a zene, addig van az italcsomag is. Ez persze elég nagy általánosítás, viszont nagyjából megállja a helyét. Legalább még 1 órát ott vagy úgy, hogy összeszeded a dolgaidat és elköszönsz mindenkitől. Megkeresed a táskádat, egyezteted a megmaradt kaják és sütik sorsát, összeszeded, ami a Tiéd. Erre ez az 1 óra általában mindenkinek kell. Mire végzel, reggel 5-6 óra van. Te fent vagy előző nap kora reggeltől, az egész napot végig rohantad és 6-8 órát táncoltál. Ilyenkor még pár óra pihi tényleg aranyat érhet. Azaz érhetne, de ha 10-ig el kell hagynod a szállást, akkor másnap közel sem leszel valami fitt.

Könnyen lehet, hogy éppen vasárnapra is telt-házzal üzemel a szállás és azért nem lehet tovább maradni. Ennyire részletesen nyilván nem kérdeztem utána. Ha másnapra is tele vannak bejelentkezett vendégekkel, akkor teljesen érthető és nem is lehet mit tenni ez esetben. Az is tény viszont, hogy van olyan helyszín, ahol simán lehet maradni délután 1-ig, néhol 2-ig is. Ennek érdemes utánakérdezni, vagy számításba venni.

Amiket szívből ajánlok

Íme néhány helyszín, amiket úgy ajánlok, hogy nincs semmilyen gazdasági kapcsolatom velük, csupán minden igényt kielégítettek

Malom Club (Baja)

Dabas Hotel (Dabas)

Alfa Art Hotel (Budapest)

Angyalkert Tábor (Cserhátszentiván)

Sirály Étterem (Visegrád)

Caballus Lovasmajor (Nyíregyháza)

Sziget Étterem (Taksony)

Egy Csipet Nádas (Siófok)

Malomkert Hotel, Étterem és Rendezvénykökzpont (Nagybörzsöny)

Gottwald Hotel (Tata)

Kincsem Lovaspark (Tápiószentmárton)

Köszönöm szépen, hogy végigolvastad, remélem tudtam segíteni az esküvői helyszín kiválasztásában. Ha már megvan a helyszín, akkor pedig megnyutattalak az írással ezekben a fontos kérdésekben. Ha szimpatukis a hozzáállásom, vagy az, amit eddig láttál rólam és nincs még meg az esküvői DJ-tek, akkor kérj ajánlatot, hátha szabad vagyok még a Nagy Napotok dátumán.

 

Pin It on Pinterest