fbpx

Bemutatom Ágostházy Botond esküvői fotóst. Pontos, megbízható, és gyönyörűek a képei!

Bemutatom Ágostházy Botond esküvői fotóst. Pontos, megbízható, és gyönyörűek a képei!

 

Ágostházy Botonddal még 2018-ban találkoztam először egy esküvőn. Egy jó megjelenésű, profi esküvői fotóst láttam benne. Ez a későbbiekben be is igazolódott, jó volt vele együtt dolgozni. Igyekszik mindenkinek a kedvében járni, a felszerelése is teljesen profi. Ugyanezt a szenvedélyt viszi át az utómunkába is, aminek meg is lesz az eredménye.

Esküvői fotósként

Tényleg szóról szóra igaz a bemutatkozása, amit a honlapján olvashattok róla. Régóta űzi ezt a szakmát, 15+ éve foglalkozik a fotózással. Ez rutin nagy segítség neki és a többi szolgáltatónak egyaránt. Ha őt választjátok, akkor minden pillanat meg lesz örökítve a Nagy Napon. Még akkor is, ha épp a helyszínen nem túl jók a fényviszonyok. Ekkor számít igazán a profi felszerelés. Na meg persze az is, hogy ezt tudja használni.

Végig figyeli a “terepet”. Az ifjú párt, a násznépet, a szolgáltatókat, a történéseket. Egyszóval mindent, amit csak lehet.

Azóta többször alakult úgy, hogy együtt dolgozhattunk. Remélem, hogy ez a jövőben is így marad és sok párnak tudunk még igazán felejthetetlen esküvőt varázsolni.

Botond saját szavai

Így jellemzi magát Ágostházy Botond:

A fotózás nem csak a hivatásom, hanem a szenvedélyem is! Nagy figyelmet fordítok az emberi részre, a pontosságra, megbízhatóságra, a kommunikációra és a megjelenésre! Képeim és cikkeim mesélnek munkámról!

2010-ben a fő témám az „ember” és ez által a portré lett. Itt vette át a film helyét a digitális technológia. Ekkor kezdtem el munkaszerűen vállalni fotózásokat. A kezdeti sikeres munkák után egyre több felkérés érkezett ajánlások alapján, esküvő, portré és családfotózás területén. 2012-ben bizonyítványt szereztem esküvő és rendezvény fotós szakirányú iskolában. Évről évre alakult ki rutinom munkáim által, mostanra több mint félszáz esküvőt volt szerencsém képekbe önteni. Családi és portré fotózások területén is hasonlóan alakult a karrierem. Kisgyerekeket különösen szeretek fotózni, a velük való közös játék közben kapom el a spontán pillanatokat.

Keressétek fel!

Bízom benne, hogy tetszenek az itt látott képei. Ha igen, akkor látogassatok el az esküvői fotós honlapjára, ahol a többi kép mellett fel tudjátok venni vele a kapcsolatot.

Amit itt láttok róla, az még egyértelműen csak a felszín. Telefonon, vagy a személyes találkozón a rutinjából adódóan is rengeteg hasznos ötlete lesz a számotokra, hiszen megélt már ezt-azt. 

Természetesen az itt megjelent képek mindegyike Ágostházy Botond tulajdona, forrás: http://www.agosthazypillanatok.hu/

Agárdi Gábor – amennyire profi, annyira vagány esküvői fotós

Agárdi Gábor – amennyire profi, annyira vagány esküvői fotós

A megfelelő esküvői fotóst megtalálni egyáltalán nem egyszerű feladat. Első körben kell, hogy tetszenek a képei, legyen jó felszerelése, mindenre felkészült legyen. Meg persze az sem árt, ha nem “horror áron” dolgozik. Agárdi Gábor árait nem ismerem, hiszen olyat ajánl, amit senki más. Vagy csak nagyon kevesen. Az biztos, hogy nem hétköznapi személyiség, fotósként sem lesz az. A képei is erről árulkodnak. Íme, amit tudni érdemes róla.

Feketében dolgozik

Ez elsőre furának tűnhet, de olvasd tovább, mindjárt értelmet nyer a ruha színe. Mi is a fotós feladata az esküvőn? Megörökíteni a pillanatokat. Ehhez mozognia (inkább szaladgálnia) kell egész este. Ha ezt fehér-, piros-, lila-, vagy rikító-zöld ingben tenné, akkor óhatatlanul is elvonná a násznép figyelmét. Ha csak a szemük sarkából is, de látják a fotós mozgását. Ezt küszöböli ki a fekete ruha. Szinte észrevétlen marad, mégis mindig máshonnan villan a vakuja. Ugye, hogy így máris érthető? Apró részlet, de mégis mennyire fontos. Ha valaki egy ilyen apróságra ekkora figyelmet fordít, képzelheted, hogy a fontos részletekkel mennyit foglalkozik.

(Ja, és bevállalja a full fekete ruhát a 40 fokos tűző napsütésre is. Mindezt Értetek.)

Gábor saját szavai

Bizonyára nem én vagyok az első (de remélem az utolsó) akitől árajánlatot kértek, így minden bizonnyal kaptatok már 60-600e Ft között mindent. A valós piaci ÁTLAG árak tekintetében itt találsz egy 2018-as tény adatokra vonatkozó felmérést: https://www.digilab.hu/mennyibe-kerul-egy-eskuvoi-szolgaltato-2018-as-arak/

illetve itt: https://www.digilab.hu/talaltam-egy-profi-fotost-az-eskuvomre-50-000-ft-ert/ egy kicsit viccesebben megközelítve részletesebb képet kaphatsz arról, hogy mitől olcsóbb vagy drágább egy fotós.

Szóval a ti feladatotok az lenne, hogy a képeim és a saját lehetőségeiteket ismerve tegyetek egy ajánlatot arra a munkára, amit vártok tőlem. Ezért is nagyon fontos, hogy pontosan leírjátok, mit szeretnétek.

Ha ez az összeg közel van az én önértékelésemhez, akkor örülünk. Ha sokkal alacsonyabb, akkor sajnos nem fogom tudni elvállalni a megbízást, ha pedig magasabb árat írtok, akkor én örülök 😛 ja nem, akkor az én áraim lépnek életbe

Remélem, belementek a játékba!

Ez a bemutatkozó tökéletesen jellemzi Gábor személyiségét. Vidám, vagány, de mégis rettentő profi. Élmény vele együtt dolgozni is.

Az esküvői szakmákra is rálát

Az esküvői fotózáson kívül rengeteg hasznos bejegyzést találsz esküvői fotós blogjában, amik mindegyike hasznos lehet az esküvőd szervezése során. Legyenek azok átlagárak, kimutatások. Nézz szét, olvasgass. Hidd el, megéri. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy ő nem “csak letudja a kötelező fotózást”, hanem kutat és tesz is azért, segítsen. Nektek is és a többi szolgáltatónak is.

Nincs más hátra, mint megnézni Agárdi Gábor esküvői fotós honlapját a további információkért, és bekövetni a Facebook oldalát annak érdekében, hogy ne maradj le semmiről!

Pin It on Pinterest